A világ legmérgezőbb fája
Az Index portál egyik legnagyszerűbb rovata a "Ma is tanultam valamit!". Kiváló ötlet volt ezt a napi sorozatot elindítani, sok jó, érdekes ismeretet nyerhet a kiváncsi ember. 2017. március 30-án a világ legveszélyesebb fájáról írtak. A spanyolok a "halál kicsi almájának" nevezték a manchineel fát (Hippomane mancinella).
A Karib-tenger térségében élő örökzöld fa minden része erős mérgeket tartalmaz. Még nem sikerült méregkoktéljainak minden összetevőjét feltérképezni. A fa bármely részének érintése is súlyos bőrirritációt okoz. A fa közelében állva is rosszul lesz az ember a mérges gázok belélegzésétől, a fa leveleiről lecsöppenő esővíz pedig erős savként hat a bőrre, ha elégetjük, a füstje is mérgező. Az indiánok nyílméregként használták a nedvét.
Ugyanakkor ennek a fának is szüksége van arra, hogy a halálos almáját megegye valamilyen állat és székletével lehetőleg nagy területen szétszórja magvát. És van is egy ilyen állat a fekete tüskésfarkú iguána (Ctenosaura similis), amely a fa minden mérgére immúnis. Képes megenni a halálos almákat és magjukat szétszórni. Ez az iguána a világ egyik legnagyobb gyíkféléje, egy méter felé nőnek, ráadásul a világ leggyorsabb gyíkja, akár 30 km/óra sebességgel is képes futni.
Gondoljunk bele ennek a két fajnak az elképesztő kapcsolatába! Az iguána változatosan étkezik különféle növényekkel, rovarokkal és kisebb gerincesekkel is táplálkozik. Nincs rászorulva a manchineel fa gyümölcsére, mégis egyrészt a teljes szervezete, anyagcseréje, bőre úgy épül fel, hogy a fa változatos összetételű mérge nem hat rá más állatokkal ellentétben, a fa pedig kizárólag olyan mérget termel, amely ugyan rendkívül agresszív hatással van sok fajra, mégsem termel olyan összetevőt, ami az iguánát mérgezné. Gondoljunk csak bele ebbe az összetett rendszerbe! Evolucionista szemszögből a fa és az iguána közösen kellett fejlődjön, méghozzá hiba nélkül! A fának képesnek kellett lennie olyan anyagok kifejlesztésére, amelyek mérgező hatásúak. Honnan tudja a fa egyáltalán, hogy megmérgezett egy élőlényt? Miből tudná azt, hogy még mindig van egy faj, ami alkalmas a szaporodásának elősegítésére? Nagyon nehéz elképzelni, hogy ne intelligencia hangolta volna össze ezeket a tulajdonságokat a fában és a hüllőben!
kép: flickr