2008. már 17.

Szük Bendegúz L. állásfoglalása az MTA Elnökségének nézetével kapcsolatban

írta: bende
Szük Bendegúz L. állásfoglalása az MTA Elnökségének nézetével kapcsolatban

Tisztelt MTA Elnökség!

Mivel mélyen hiszem, hogy a tudomány célja a valóság leleplezése a képzelet szülte elméletekkel szemben, ezért mélységes csalódottságomat fejezem ki az MTA Elnökségével szemben a honlapjukon 2008. március 3-án megjelent "A Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének állásfoglalása a darwini evolúciós elmélet védelmében" című dokumentummal   kapcsolatban, az alábbi okok miatt:

1. Az MTA Elnöksége olyan témáról ad ki nyilatkozatot, amelyet nyilvánvalóan nem vizsgált meg, vagyis tudományellenesen járt el.
2. A vizsgálódással szemben, az MTA Elnöksége pletykákra hallgat.
3. Az MTA Elnöksége saját magának mond ellen.
4. Az MTA valótlanságot állít és nem ragaszkodik a tudományos módszerhez.

Részletesen kifejtve:
1. Valószínűleg nem járok messze az igazságtól, ha azt feltételezem, hogy az MTA Elnöksége nem ismer egyetlen lektorált kreacionista folyóiratot sem, nem olvasta, nem vitatta meg, nem értékelte ezekben a folyóiratokban megjelenő megfigyeléseket, az ismeretek rendszerezését és esetleg levont következtetéseket. Mivel ez csak egy feltételezés, készen állok ennek kijavítására. Ha ez nem így van, akkor kérem értesítsenek, az Elnökség által tanulmányozott irodalom megjelölésével, készen állok az ezekben a folyóiratokban megjelenő lektorált cikkeket megvitatni, és a véleményüket kérni, hogy mely pontokban találnak tévedéseket. Amennyiben az Elnökség problémákba ütközik az ilyen folyóiratok beszerzésében, szívesen állok rendelkezésre olyan cikkek tömkelegével, amely meg sem említ egyetlen "vallásosnak" titulálható fogalmat, hanem teljességgel empirikus megfigyelések közlésével foglalkozik, amelyek egyszerűen nem támasztják alá az evolúció elméletét. Emiatt viszont nem élvezi 67 ország tudományos akadémiájának támogatását, ezzel egyidejűleg egyetlen más folyóiratban sem jelenhet meg, annak ellenére, hogy minden tudományos szempontból kifogástalan.
2. Ha az első pontom igaz, akkor az a kérdés merül fel, hogy az MTA Elnöksége honnan szerzi a kreacionizmussal kapcsolatos információit? Egy tudós tudományos álláspontokat az adott terület szakfolyóirataiból szerzi. Vagyis ebben az esetben csakis kizárólag az 1. pontban említett folyóiratokból nyerhetnek információkat, minden más csak "pletyka" minőségű. Ezzel szemben felhívom figyelmüket, hogy a kreacionista kutatók behatóan tanulmányozzák az evolucionista elkötelezettségű folyóiratokat.
3. Az állásfoglalásban a következő mondat olvasható: "Meggyőződésünk, hogy a vallásos hit (így a kreácionizmus is) sem nem igazolhatja, sem nem cáfolhatja az evolúció tudományos elméletét, mint ahogy a tudományok sem foglalkozhatnak hitbéli kérdésekkel.". Ezzel szemben a Ma cikkét idézem: "Vizi E. Szilveszter szólt II. János Pál Fides et ratio kezdetű enciklikájáról, amely a hitet és a tudást egyenlőnek állította. A Biblia tanítása és a tudományos eredmények ebből következően összhangba hozhatók, az özönvíz történetét például a geológiai kutatások által feltárt, a Föld minden pontján meglévő üledékek támasztják alá, amelyek egy, a bolygónk nagy részére kiterjedő tengerre utalnak - mutatott rá." 
Vagyis az első idézetben az MTA azt állítja, hogy a vallásnak és a tudományoknak semmi köze egymáshoz, a másik idézetben az MTA elnöke azt állítja, hogy 1. egyetért azzal (ezt sejteti), hogy a kettő egyenlő, 2. összhangba hozhatók, 3. a geológia igazolja a Bibliát.
Akkor melyik állítás az igaz? Esetleg köpönyegforgatásról van szó? Én azt gondolom, hogy a valóság az egyedül fontos, ha egy tudományos elmélet nem felel meg a valóságnak, akkor elvetendő, ha egy vallás nem felel meg a valóságnak, akkor szintén elvetendő. Amennyiben a bibliai özönvíz valóban megtörtént, akkor azt a látható tényeknek alá kell támasztania, mint azt Vizi E. Szilveszter is említette, vagy a Biblia nem igaz, és akkor miért akar bárki is hinni benne? Én ebben az esetben nem szeretnék a Bibliában hinni. De mindeddig minden okom megvan rá, hogy higgyek!
4. Az állásfoglalás a következőt állítja: "A nézetkülönbség fő forrása véleményünk szerint a vallásos hit és a tudomány természetének félreértéséből, bizonyos tudományos alapfogalmak (pl. mi az evolúció) eltérő meghatározásából adódik. Az evolúció tanulmányozása biológiai megfigyeléseken, méréseken és következtetéseken alapuló tudomány (amelynek egyes állításai bizonyíthatóak és cáfolhatóak) míg a kreácionizmus (így a teljesen hipotetikus Intelligent Design is) dogmán és feltételezéseken alapuló elmélet, amelyek nem összevethető, nem szembeállítható fogalmak."
Úgy sejtem, hogy az Elnökség itt arra gondol, hogy a tények tükrében az evolúciós elmélet követőinek módosítania kellett az evolúció fogalmát. Az MTA által 1978-ban kiadott Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása az evolúció szóra: "A magasabb rendű szervezeteknek alacsonyabb rendűekből való alakulása". Azonban mind a mai napig nincs tudomásom egyetlen olyan megfigyelésről, tényről, bizonyítékról sem, amely igazolna egyetlen olyan alkalmat, amikor valamely magasabb rendű, komplexebb élőlény alakult volna ki egy alacsonyabb rendűből, vagy egy teljességgel új szerv jelent volna meg. Az evolúciós elmélet által elénktárt minden bizonyítható érv valójában devolúció, informatikai szempontból egyszerűsödés, amely teljes összhangban van megfigyeléseinkkel és a kreacionista modellel.
Az evolúció tanulmányozása valóban megfigyeléseken alapulhatna! De ma egy tanult evolúcionista valószínűleg nem dicsekszik Haeckel hamisított rajzaival, a lamarckizmussal, Kettlewell nyírfaaraszoló lepkékkel kapcsolatos teljességgel félremagyarázott és nevetséges kísérleteivel, Marsh által kreált Brontosaurussal, és még sorolhatnánk, amelyek mind az evolúció mintapéldái voltak nem is olyan régen és egyiknek sem volt semmi köze a valódi megfigyelésekhez. Természetesen a mai megfigyeléseket a korábbi eredmények tükrében értelmezik. De ha a korábbi eredmények hamisnak bizonyultak, akkor igaz-e az értelmezés? Ugyanakkor a kreacionizmus ragaszkodik a megfigyelésekhez, és kutatóiban megvan az alázat, hogy tévedés esetén belássák hibáikat...

Szük Bendegúz L.
A Creation Research Society (az amerikai Teremtéskutató Társaság) rendes tagja

Szólj hozzá