2015. már 30.

A proton és a neutron tömegének aránya is finoman hangolt

írta: bende
A proton és a neutron tömegének aránya is finoman hangolt

A Science Magazine hasábjain 2015. március 27-én egy nemzetközi csoport több magyar kutató részvételével egy tanulmányt tett közé, amely újabb részleteket szolgáltat azzal kapcsolatban, hogy világegyetemünk mennyire finoman az életre hangolt. A legtöbben úgy emlékszünk az atommag két elemi részecskéjére, a protonra és a neutronra, mint amelyek tömege megegyezik. De ez nem így van. A neutron ugyanis 0,14%-alékkal nehezebb a protonnál a két részecske átlagtömegére vetítve. Ez a különbség és a különbségnek ez a mértéke pedig alapvetően szükséges világegyetemünkben, egy kicsiny eltérés is egészen más világegyetemet eredményezne. A kutatók megállapították, ha a tömegek közötti különbség ennek a harmada lenne, kb. 0,05%, akkor alapvetően csak neutronok lennének, ha a különbség lényegesen nagyobb lenne, akkor pedig sokkal kevesebb neutron lenne. Az előbbi esetén nem lenne elég hidrogén a csillagokban az energiatermeléshez, az utóbbi esetben, pedig sokkal nehezebb lenne a hidrogén égése és nehezebb elemek létrejötte a csillagokban. 
Összefoglalva, ha a két elemi részecske tömegének különbsége a tömegük egy ezrelékével eltérne, akkor a világegyetem valószínűleg élet nélkül lenne.
atommag.png
Eredeti cikk:
Sz. Borsanyi et al.: Ab initio calculation of the neutron-proton mass difference
Science 27 March 2015: 
Vol. 347 no. 6229 pp. 1452-1455 
DOI: 10.1126/science.1257050

 

http://www.szuk.hu

http://www.visszaavalosaghoz.hu

Szólj hozzá

csillagászat fizika hangolás